Ritkán szoktam klasszikusokat olvasni sajna, pedig szeretem őket csak ugye kevésbé van hangulatom hozzájuk. Most épp rám fért a sok sci-fi jellegű könyvek után egy kis realitás.
Hemingwaytől eddig olvastam az Öreg halász és a tengert még általánosban - ki ne olvasta volna - és az Akiért a harang szólt, mert megvolt nekünk otthon. Nem tartoznak a kedvenceim közé, nem is emlékszem rájuk túlságosan. Ezt a könyvet a pasimnál találtam, ő mondta, hogy nem bírt vele, kétszer belekezdett, de mindkétszer félbehagyta, pedig 200 oldal az egész.
Tényleg kissé nehézkesen indul, ugyanis Hemingway stílusa a dialógusaiban főleg, teljesen más mint amihez a modern olvasó hozzá van szokva.
Még mielőtt nagyon belemélyednék, íme a történet. Főhősünk, narrátorunk Jake újságíró, Párizsban él. Részt vett az első világháborúban és egy háborús sérülésnek köszönhetően impotens ha jól értettem, ezt a szálat nem nagyon magyarázzák. Szerelme Brett egy kétszer elvált nő, akivel csak plátói a kapcsolata minden bizonnyal a sérülés miatt, és aki mondhatni a társaság középpontja, minden férfi belé szerelmes. Jake és barátai élik világukat Párizsban, havonta kapják az "örökségüket" otthonról (nem tudom hogy fordítsam le jobban), amiből fényesen megélnek. A könyv első fele a párizsi életüket és a baráti társaságot hivatott bemutatni, majd elhatározzák, hogy Spanyolországba utaznak a pamplonai bikafuttatásokra. Időközben Jake egy barátja szintén beleszeret Brettbe, együtt is töltenek pár hetet miközben Brett vőlegénye (!!!) távol van. Végülis Jake, a barát Robert, a vőlegény Mike, Brett, valamint még 1 barát, Bill (ő az egyetlen, aki nem kerül semmilyen kapcsolatba ezzel a nővel) érkezik meg Pamplonába, ahol a felszínen minden szép és jó, ám igazából dúl a féltékenység és a dráma. Nem hiszem hogy nagyon lelőném a poént, ha elmondom, hogy egyszercsak Brett lelép az ifjú torreádorral, ám végül csak visszatér a megszokott partneréhez, és az élet megy tovább, mintha mi sem történt volna.
Szóval a gondolataim... Először is amint már említetten tényleg nehéz volt megszokni a stílust, mert Hemingway a párbeszédek csak a szereplők szájából elhangzó mondatokat tartalmazzák, semmi instrukciót, gondolatot vagy érzelmet. Idővel jobban rá lehet érezni a dialógusok mögött rejlő feszültségre, az addig hiányolt érzelmekre és olvasmányossá válik a történet. Kifejezetten szerettem a spanyolországi elbeszéléseket, az író tömör mondatokkal is hangulatos leírást ad a velük történtekről.
Hemingway tényleg élt Párizsban és Latin negyed valamint a Montparnasse volt az akkori írók, művészek kedvenc helye, amikor én jártam ott, láttunk is egy olyan kávézót amelyet Hemingway rendszeresen látogatott. Élmény volt olvasni azokról a helyekről, amelyekről tudtam, hogy merre vannak.
Igazából ez az a korszak - a 20as évek közepe - amikor én is a legszívesebben éltem volna. Egyébként hihetetlen hogy mennyire semmi se semmi dolguk nem volt ezeknek az embereknek. Minden este étteremből bárba, bárból táncolni jártak, végül ismét végiglátogattak néhány bárt csak a miheztartás végett. Ebből következik, hogy rengeteget ittak akkoriban. A könyv végére kezdtem rájönni, hogy ez a mennyiség eszméletlen, egy háromfős társaség alapból 3 üveg borral indított. Azon is elgondolkoztam olvasás közben, hogy mennyire egyszerű (vagy éppen bonyolult) volt az élet a mobiltelefon és email, sőt még a telefon elterjedése előtt, amikor csak táviratban tudták az emberek közölni a sürgős mondanivalójukat. Ma vajon hogy szerveznétek meg egy baráti társasággal történő vacsorát, egy másik országban történő találkozásról nem is beszélve? Legközelebb gondoljatok bele, hány utolsó pillanatban történő változás következik be, jajj, a metómegálló melyik kijáratánál vagytok? Ja, Brent Cross Station, és nem pedig Brent Cross Shopping Centre? Hol? Kikkel? Mi??
Visszatérve a könyvre, ez egy hihetetlenül magával ragadó történet, legfőképpen a stílusa és a korszak miatt amit bemutat. Hemingway első jelentős regénye, azt olvastam, hogy meghatározta a következő 20 év amerikai újságírását, valamint Brett is példaképpé vált a nők körében, mind stílusában, mind viselkedésében. Nem vagyok meglepve. :)
Magyarul "A nap is felkel" címmel jelent meg.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése