Markus Zusak - The Book Thief (A könyvtolvaj)

Erről a könyvről csak jókat hallottam/olvastam, biztos vagyok benne hogy egy rakat díjat bezsebelt, csupa pozitív kritikát kapott és sokaknál az év könyve volt, stb, stb. 

Alapvetően nem vagyok oda a második világháborús sztorikért, valószínűleg azért nem mert már annyit olvastam (láttam) hogy úgy érzem nem sok újat tudnak mondnai. Ennek ellenére nagyon kíváncsi lettem a könyvre, többek között azért is mert az olvasásról szól. Még decemberben megvettem, elolvastam pár oldalt de abszolút nem kötött le a történet és különben is úgy éreztem hogy nem vagyok készen egy érzelmileg megterhelő sztorira. Pár héttel ezelőtt viszont a Cold in Hand és az Eszter hagyatéka után viszont valami olyan olvasmányra vágytam ami - remélhetőleg - igazán magával ragad.

Már az elején elég baljósan indítunk, mert nem elég hogy a náci Németországban találjuk magunkat, de megtudjuk azt is hogy Lieselt, a mi kis főhősnőnket a Halál háromszor látogatta meg, ami ugye semmi jót nem jelent. Pláne, ha a narrátorunk maga a Halál, tehát biztos forrásból tudja.

Liesel nevelőszülőkhöz kerül a háború kezdetekor, szülei kommunisták (vagy szimpatizánsok, vagy csak annak mondják őket, nekem ez nem volt egyértelmű), ami nem egy életbiztosítás. A könyv kisebb nagyobb kalandok sorozata, a háttér egy német kisváros hétköznapjai a háború közepette - kis jeleneteken keresztül haladunk az érezhetően nem pozitív végkifejlet felé. Megismerjük és megszeretjük a lány nevlőszüleit, az aranyszívű Hans és Rosa Hubermann-t, Rudyt a kissé kattant Jesse Owens rajongót aki a lány legjobb barátja lesz, és idővel Maxot, a zsidó ökölvívót akit a család bújtat a pincében. És hogy miért könyvtolvaj? Lieselt megmagyarázhatatanul vonzzák a könyvek és a betűk, és hát nem mindig törvényes úton szerzi be az aktuális olvasnivalót. 

Azt nem mondhatom hogy csalódtam, viszont azt sem hogy maradéktalanul beváltotta a könyv a  hozzáfűzött reményeket. Az legnagyobb problémám talán a narrátorral volt, a Halál ironikus megjegyzései, kis beszúrásai engem folyamatosan kizökkentettek az olvasásból, ráadásul állandóan elspoilerezte hogy mi fog történni, ki mikor fog meghalni, ami rettentően idegesített, mert elidegenített a szereplőktől. Egyébként pedig a stílusa emlékeztetett a Discworldben ügyködő haláléra, ami ugye teljesen más világ.

Tetszett hogy a könyv végre a német lakosság szemszögéből mutatja be a háborút, szerintem ezt ritkán látni könyvekben, filmekben. És bár semmi különlegeset nem láttam Lieselben a történet elején, szintén tetszett, hogy ahogy nőtt és minél többet olvasott, úgy kezdtek el önálló gondolatai lenni és találta meg a helyét a világban. Számomra a végén lévő "csavar" túlságosan is kiszámítható volt, mondjuk lehet mások számára is...

Az utolsó 20 oldalt ebédszünetben egy kávézóban sikerült elolvasnom, ezért a vége felé csak féloldalanként haladtam egyszerre, utána fölnéztem, pislogtam párat, próbáltam nem nagyon feltűnően pityeregni, majd folytattam az olvasást...

Ja, igen, ez a könyv ha jól tudom elsősorban ifjúsági regény, aminek szerintem néhol túl sötét (bár  ha belegondolok miket olvastattak velünk kötelező olvasmányként...), de a Halál bugyuta beszólásai és a "szeressük egymást ne háborúzzunk" üzenet tizenévesek számára talán kevésbé elcsépeltek mint számomra.

Márai Sándor - Eszter hagyatéka

Pár héttel ezelőtt elolvastam a következő kisregényt is a Márai könyvből, de sajnos azt kell hogy mondjam hogy nagy csalódás volt.

Nem is tudom hol kezdjem, a történet elég egyszerű, mégis bonyolult lelki gubancokkal foglalkozik... Röviden: a már 20 éve kvázi magányosan élő Esztert meglátogatja egykori szerelme, aki végülis anno Eszter nővérét vette feleségül. Az egész család felpezsdül a hír hallatára, ugyanis Lajos (a galád) mindenkinek tartozott, és úgy tűnik most sem azért jön, hogy megadja a tartozásait.

Egyszerűen képtelen vagyok 2 normális mondatot összerakni erről a regényről, tehát jöjjenek az érzelmeim. A problémám az volt, hogy  a szereplők a könyv elejétől idegesítettek. Eszter szerette Lajost, aki egy szélhámos és becsapta, viszont Eszter akkor érezte hogy élt igazán, amikor vele volt. Ennyi. Képen tudtam volna törölni az egész bagázst, hogy lehetnek ennyire buták, együgyűek, tohonyák? Komolyan mondom, megérdemelték amit kaptak. Kicsit sajnáltam őket az elején hogy Lajos hálójába kerültek, de úgy kell nekik.

Márai stílusa persze még mindig gyönyörű, de ez semmit nem változtat a véleményemen.

John Harvey - Cold in Hand

Ezt a könyvet még 2009 (!) karácsonyára kaptam. Nem sokkal később bele is kezdtem, de majdhogynem fizikai fájdalmat okozott az olvasása. Komolyan mondom, 10 percenként szünetet kellett tartanom és puffognom egy sort, hogy ilyen nincs, ennyire idegesítő nem lehet egy könyv.

Ritkán találkozom olyan olvasmánnyal, amit nem vagyok képes befejezni, pláne olyannal, amiben semmi értékelhetőt nem tudok találni. Tehát több mint egy éve szépen letettem, hogy majd talán egyszer esetleg újra kézbe veszem.

Mostanában nincs túl sok pénzem új könyvekre, és különben is csökkenteni akarom a várólistámat, plusz némileg krimisebb vonulatra vágytam, és hogy hogynem, újra elkezdtem olvasni. Igazából ott folytattam ahol abbahagytam, úgysem sok említésreméltó dolog történt addig.

A történet Notthingamben játszódik, főhősünk Resnick, nyomozó. Egy egész sorozat szól róla, eddig 10 kötet jelent meg ha jól tudom, valószínűleg ezért itt már a nyugdíjhatár közelében járó Resnick-kel találkozunk. Megtudjuk hogy egy másik nyomozóval, a nála meglehetősen fiatalabb Lynn-nel jár, és bár az elején nem sok jót jósoltak a kapcsolatuknak (ők sem), még mindig kitartanak egymás mellett.

Lynnel nyit a a történet, nem emlékszem már pontosan a részletekre, annyi biztos, hogy egy rendbontás helyszínére megy ki valamilyen oknál fogva egyedül, aholis 2 rivális banda kereszttüzébe kerül. Az eredmény: 1 sebesült és 1 halott - mindketten tizenévesek - és akit a nagy kavarodásban Lynn épp maga előtt tartott, bár ő maga is megsérült. Megindul a nyomozás, ki lőtte le a lányt, ki volt az eredeti célpont, a lány vagy esetleg a rendőr. Itt kerül a képbe Resnick, akit segítségül hívnak, és mindeközben Lynn ellen is eljárás indul.

Nagyjából idáig jutottam először, és ez 120 oldalt ölelt fel. A problémám nem elsősorban a történettel volt, bár tetszeni nem tetszett az sem. A túlságosan aprólékosan leírt, jelentéktelen szálakat és részleteket, sehova nem vezető nyomozást rettentően unalmasnak tartottam, de az igazi problémám a stílus és a fogalmazás volt. Először is, ha valaki nincs otthon a brit hatóságok működésével, lövése sincs hogy akkor mit is jelnt a DI, ACC, Chief Constable, ASBO, stb. Másodszor, van egy tipikus elbeszélési stílusa az írónak, amikoris vesszővel, a mondat közepébe szúrva jellemez valamit vagy valakit, és annyiszor csinálja ezt, hogy rövid úton az agyamra ment. (habár néha rajtakapom magam hogy én is elég sok vesszőt használok... :))

Mindezekután nem sok jót vártam a folytatástól, de akár hiszitek akár nem, kellemesen csalódtam. A nyomozás "beindul", újabb szálak kapcsolódnak be a történetbe, a végére meghökkentés is jutott, és az érzelmeimre is sikerült hatnia az írónak.

Azt nem mondom hogy el fogom olvasni a többi Resnick kötetet, de biztos vagyok benne hogy megvan ennek is a maga célközönsége. Ráadásul ez a könyv elnyerte a Crime Writers Association díját, tehát sokaknak tetszik. A pasim szerint itt Angliában divatosak az ilyen lassú folyású megmagyarázós, semmi nem történik tipusú nyomozós könyvek, pont azért mert ellensúlyozzák a tipikus amerikai krimiket.