Pár héttel ezelőtt elolvastam a következő kisregényt is a Márai könyvből, de sajnos azt kell hogy mondjam hogy nagy csalódás volt.
Nem is tudom hol kezdjem, a történet elég egyszerű, mégis bonyolult lelki gubancokkal foglalkozik... Röviden: a már 20 éve kvázi magányosan élő Esztert meglátogatja egykori szerelme, aki végülis anno Eszter nővérét vette feleségül. Az egész család felpezsdül a hír hallatára, ugyanis Lajos (a galád) mindenkinek tartozott, és úgy tűnik most sem azért jön, hogy megadja a tartozásait.
Egyszerűen képtelen vagyok 2 normális mondatot összerakni erről a regényről, tehát jöjjenek az érzelmeim. A problémám az volt, hogy a szereplők a könyv elejétől idegesítettek. Eszter szerette Lajost, aki egy szélhámos és becsapta, viszont Eszter akkor érezte hogy élt igazán, amikor vele volt. Ennyi. Képen tudtam volna törölni az egész bagázst, hogy lehetnek ennyire buták, együgyűek, tohonyák? Komolyan mondom, megérdemelték amit kaptak. Kicsit sajnáltam őket az elején hogy Lajos hálójába kerültek, de úgy kell nekik.
Márai stílusa persze még mindig gyönyörű, de ez semmit nem változtat a véleményemen.
Nem épp ilyenek az érzelmek a valóságban is? Egyszerre vagyok képes valakit gyűlölni, közben meg nagyon-nagyon szeretni. Szerintem éppen ettől óriási ez a sztori.
VálaszTörlésIgaz, hogy csak filmen láttam, de: Én nem tartottam óriásinak a sztorit! Engem is idegesítettek a szereplők is, a történet is! Sajnálni sem tudtam őket! Egy élhetetlen társadalmi réteg enervált kínlódása!
VálaszTörlés