Erről a könyvről csak jókat hallottam/olvastam, biztos vagyok benne hogy egy rakat díjat bezsebelt, csupa pozitív kritikát kapott és sokaknál az év könyve volt, stb, stb.
Alapvetően nem vagyok oda a második világháborús sztorikért, valószínűleg azért nem mert már annyit olvastam (láttam) hogy úgy érzem nem sok újat tudnak mondnai. Ennek ellenére nagyon kíváncsi lettem a könyvre, többek között azért is mert az olvasásról szól. Még decemberben megvettem, elolvastam pár oldalt de abszolút nem kötött le a történet és különben is úgy éreztem hogy nem vagyok készen egy érzelmileg megterhelő sztorira. Pár héttel ezelőtt viszont a Cold in Hand és az Eszter hagyatéka után viszont valami olyan olvasmányra vágytam ami - remélhetőleg - igazán magával ragad.
Már az elején elég baljósan indítunk, mert nem elég hogy a náci Németországban találjuk magunkat, de megtudjuk azt is hogy Lieselt, a mi kis főhősnőnket a Halál háromszor látogatta meg, ami ugye semmi jót nem jelent. Pláne, ha a narrátorunk maga a Halál, tehát biztos forrásból tudja.
Liesel nevelőszülőkhöz kerül a háború kezdetekor, szülei kommunisták (vagy szimpatizánsok, vagy csak annak mondják őket, nekem ez nem volt egyértelmű), ami nem egy életbiztosítás. A könyv kisebb nagyobb kalandok sorozata, a háttér egy német kisváros hétköznapjai a háború közepette - kis jeleneteken keresztül haladunk az érezhetően nem pozitív végkifejlet felé. Megismerjük és megszeretjük a lány nevlőszüleit, az aranyszívű Hans és Rosa Hubermann-t, Rudyt a kissé kattant Jesse Owens rajongót aki a lány legjobb barátja lesz, és idővel Maxot, a zsidó ökölvívót akit a család bújtat a pincében. És hogy miért könyvtolvaj? Lieselt megmagyarázhatatanul vonzzák a könyvek és a betűk, és hát nem mindig törvényes úton szerzi be az aktuális olvasnivalót.
Azt nem mondhatom hogy csalódtam, viszont azt sem hogy maradéktalanul beváltotta a könyv a hozzáfűzött reményeket. Az legnagyobb problémám talán a narrátorral volt, a Halál ironikus megjegyzései, kis beszúrásai engem folyamatosan kizökkentettek az olvasásból, ráadásul állandóan elspoilerezte hogy mi fog történni, ki mikor fog meghalni, ami rettentően idegesített, mert elidegenített a szereplőktől. Egyébként pedig a stílusa emlékeztetett a Discworldben ügyködő haláléra, ami ugye teljesen más világ.
Tetszett hogy a könyv végre a német lakosság szemszögéből mutatja be a háborút, szerintem ezt ritkán látni könyvekben, filmekben. És bár semmi különlegeset nem láttam Lieselben a történet elején, szintén tetszett, hogy ahogy nőtt és minél többet olvasott, úgy kezdtek el önálló gondolatai lenni és találta meg a helyét a világban. Számomra a végén lévő "csavar" túlságosan is kiszámítható volt, mondjuk lehet mások számára is...
Az utolsó 20 oldalt ebédszünetben egy kávézóban sikerült elolvasnom, ezért a vége felé csak féloldalanként haladtam egyszerre, utána fölnéztem, pislogtam párat, próbáltam nem nagyon feltűnően pityeregni, majd folytattam az olvasást...
Ja, igen, ez a könyv ha jól tudom elsősorban ifjúsági regény, aminek szerintem néhol túl sötét (bár ha belegondolok miket olvastattak velünk kötelező olvasmányként...), de a Halál bugyuta beszólásai és a "szeressük egymást ne háborúzzunk" üzenet tizenévesek számára talán kevésbé elcsépeltek mint számomra.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése