Amanda Kyle Williams - The Stranger You Seek

Képzeljétek, a Waterstones egyik akcióján nyertem ezt a könyvet. Cserébe csak írnom kellett róla egy rövidke review-t. Nagyon örültem, mert egyrészt még sosem nyertem semmi ilyesmit, másrészt a nyaralásunk előestéjén érkezett meg a könyv, szóval lett egy jó kis strandra vihetős izgis krimim.

Mert az írónő első könyve ami egy sorozat első része lesz, egy majdnem tökéletes nyitány - ha jószívű vagyok. Az 1-2 idegesítő fordulat viszont sokat elvesz az élményből ez tény.

Adott a szokásos hősnő, 38 éves Keye Street, aki hivatásos profilozó, de mivel a BAU-nál eltöltött évek alatt alkoholista lett - amire ráment a karrierje - most épp magánnyomozóként tevékenykedik amibe némi fejvadászat is belefér. A romokból felépített életének alapját a baráti társasága valamint a munkájára valókonntrálás adja, és Keye nagyon erősen próbál nem elsüllyedni, nem visszaesni.

Megjelenik szokásos sorozatgyilkos is, aki tudatosan és kegyetlenül gyilkol, tiszta munkát végez. A rendőrség tanácstalan, mert látszólag nincs kapcsolat az áldozatok között és miután gyilkos egy levél formájában az orruk alá dörgöli, hogy mennyire távol is állnak az ő elkapásától, a nyomozás vezetője - Keye legjobb barátja, egyben mentora is - felkéri a nőt szakértőnek, mert pont egy profilozó az, aki közelebb vihetné őket az ügy megoldásához. 

Már említettem Patricia Cornwellnél, hogy egy Criminal Minds-t és CSI-t néző olvasónak nagyon nehéz újat mondani. Ismerjük már annyira a bűnözők világát, hogy egyre könnyebben kiszúrjuk hogy ki a gyilkos, vagy - rosszabb esetben - hogy hol a hiba a gondolatmenetben. Nagyon tetszett Keye gondolatvezetése a gyilkos személyiségéről, hogy a nyomok alapján tényleg lépésről lépésre rakta össze a profilt, és örültem, hogy félig-meddig rájöttem ki a gyilkos. :) A probléma ott volt, hogy az írónőnek sikerült túlságosan is belekeverni a főhős baráti körét az ügybe, egyrészt ennyi véletlen nincs, másrészt később sokkal jobban el lehetett volna játszani velük, kibontani a történetüket. A könyv elején sok idő elmegy Keye bemutatásával és úgy éreztem előrevetítettek pár megoldásra váró rejtélyt Keye múltjával kapcsolatban. A végső csavar volt az ami a leginkább rontotta a könyv élvezetét. Megalapozatlan, hiteltelen, és úgy tűnik csak azért írták bele, hogy legyen egy utolsó utáni fordulat mert az mostanában minden krimiben kötelező.

Két apróbb megjegyzés: nagyon tetszett a könyv stílusa: angolul érthető, de kis kihívást jelentő, választékos volt a fogalmazás; a történet Atlantában játszódik és minden mondatban érződik hogy az írónő jól ismeri a várost és a Déli államokat, embereket úgy általában.

Szóval összességében tetszett a könyv, de még nem sikerült túltennem magam a méltatlan befejezésen. Úgy gondolom szemmel tartom az írónőt és adok még egy esélyt a következő regénynek mindenképpen. Addig is ajánlom ezt a könyvet is, a leges-legrosszabb esetben is "egynek jó".

Charlaine Harris - Club Dead (Holtak klubja)

Ha egyszer belemerül az ember ebbe a könyvsorozatba, nehéz abbahagyni az olvasást, pláne hogy innentől fogva nem láttam a tvsorozatot, tehát a sztori végre újdonság számomra.

Bill újabban a munkájába temetkezik, ami kikészíti Sookiet, ugyanis a pasas állandóan az internetet bújja ahelyett hogy párkapcsolatot élnének. Ám Bill a királynő megbízásából ügyködik valamin, és a vámpírok világában ha a királynő utasít valamire, akkor bizony az ő óhaja élvez elsőbbséget. Ráadásul Bill el kell hogy utazzon Seattle-be, magára hagyva ezzel a kapcsolatuk miatt már eleve aggódó lányt. 

Amikor Billnek nyoma vész és ezzel egyidőben Sookiet megtámadja egy vérfarkas, Eric, a helyi vámpírfőnök aggódni kezd (azt szögezzük le, hogy nem Billért, hanem a királynő várható haragja miatt). Az is kiderül, hogy Bill hazudott Sookienak, nem Seattle-be, hanem a szomszédos államba utazott, és minden jel arra mutat, hogy újra együtt van régi szerelmével, a vámpír Lorenával (hacsak nem ő árulta el és tartja fogva). Mivel a vámpírok világa szigorú hierarchiára és egymás területének tiszteletben tartására épül, így Sookiet küldik a szomszédos államba nyomozni. Társat is kap egy jóképű és meglepően kedves helyi vérfarkas személyében, aki ezzel épp valami adósságot dolgoz le Ericnek.

Az első nyomok egy Josephine's nevű vámpír-bárba, vagy ahogy a vérfarkasok hívják a szórakozóhelyet, a Club Dead-be vezetnek, ahol persze Sookie ismét veszélyesebbnél veszélyesebb helyzetekbe kerül. Vajon sikerül e megmentenie Billt, és ha igen, vajon van e még esélye a kapcsolatuknak?

Azt hiszem ez a kedvenc részem az eddig olvasottak közül (mire ezt írom már 5 könyvvel végeztem), mert többet tudunk meg a vámpírok szövevényes viszonyairól (habár a tv sorozat ezeket már előrevetítette), és Alcide, a vérfarkas segítő is egy kifejezetten szimpatikus szereplő. :) Sookie is tetszett ebben a részben, sokszor csak magára számíthat, és minden esetben nagyon bátran viselkedik - she kicks some serious vampire ass (vagy vmi hasonló...:P).

Ami nagyon gyenge a történetben, az az egész főszál mögött lévő motiváció. Olyannyira hogy most kezdtem el nézni a sorozatot, amiből ezt egy az egyben ki is hagyják.

Charlaine Harris - Living Dead in Dallas (Élőhalottak Dallasban) & True Blood S02

Ezt a két könyvet egyébként a Judith Paris-sal párhuzamosan olvastam (általában nem szoktam ilyet csinálni), mert a végére már kicsit beleuntam abba, hogy milyen lassan haladok vele... A True Blood könyvek pedig átlag 3 nap alatt kiolvashatók.

Elnézést, de sorozatról lévén szó, biztos hogy fogok kicsit spoilerezni, tehát csak saját felelősségre tessék folytatni az olvasást.

Pár hónap telt el az előző rész óta, Sookie és Bill köszönik szépen, jól vannak, próbálnak normális életet élni amennyire csak lehet, de a sors ugye mindig közbeszól. Egyrész egy hullát találnak a Merlotte's parkolójában, másrészt feltűnik egy misztikus lény, aki persze hogy Sookiet támadja meg. Miután a vámpírok sikeresen megmentették, Eric Dallasba küldi a telepata lányt nyomozni egy eltűnt vámpír után.

A két fővonal nagyjából ugyanúgy halad mint a sorozatban, a különbség csak annyi, hogy a tv-ben a ménádot kissé emberibbé varázsolták, és titokzatosabbá tették azzal, hogy senki sem tudta milyen teremtmény ő, míg a könyvben a vámpírok már összefutottak ménádokkal az évszázadok során. Ez esetben a tv-sek nyertek, a könyvben kb semmi izgalom sem volt ezen a szálon, és a végén lévő őrületet nem is értettem különösebben. Viszont a sorozatban kicsit túlzásba vitték az orgiázást és a nem emlékezést a vége felé. Meglepett, hogy Eggs a könyvben Tara pasija Bon Temps-ben, nem pedig egy idegen.

A dallas-i szál is hasonlóképpen halad. A végén lévő dráma viszont ismét a sorozatban jobb egy kicsit, a könyvben Bill öszse vissza futkos Sookie után de nem tud segíteni, mert a lány mindig egy lépéssel előtte tart - ez egy kicsit patetikus egy vámpírtól, míg a filmben jól jött Lorena, aki visszatartja Billt. Viszont a könyvben sikerült jól behozniuk a shiftereket és a were-eket a történetbe, ez kétségtelen.

Tetszik hogy Sookie elkezdi fejleszteni a képességét, és a Fellowship of the Sun leadership is életszerűbb a filmben, Godrick és Eric kapcsolatát meg ne is említsük.

A leírás alapján azt gondolhatnátok hogy nem voltam oda a könyvért, de kifejezetten jó kis olvasmány volt. 

Charlaine Harris - Dead Until Dark (Inni és élni hagyni) & True Blood S01

Külön bejegyzést érdemelne, hogy hogy jutottam hozzá a True Blood című könyvsorozathoz (másnéven a Southern Vampire Mysteries, avagy Sookie Stackhouse Novels). Egyelőre legyen elég annyi, hogy életem első próbálkozása sem a Bookdepository-n sem az Amazonon nem aratott sikert.

Sookie Stackhouse Louisianának egy Bon Temps nevű kisvárosban és, egy olyan világban, ahol a vámpírok felfedték létezésüket - miután a japánok felfedezték a szintetikus vért persze...

Sookie egy egyszerű déli lány egy kis beütéssel: hallja mások gondolatait. Ez a képesség inkább átok számára mint áldás és nagy erőfeszítésébe kerül kizárni a körülötte lévőket a szőke fejecskéjéből. Az átlagosnál magányosabb hétköznapjait egy vámpír (Bill Compton) érkezése pezsdíti fel, és a felszabadító érzés, a csönd, amelyet Bill közelében tapasztal. A dolgokat bonyolítja kissé egy sorozatgyilkos, aki a vámpírokkal szimpatizáló és/vagy közelebbi kapcsolatba kerülő nőkre vadászik.

Az első könyv főszála nem sokban tér el az első évadétól, a különbség a mellékszereplők hangsúlyosabbá válása és az ő gondjaik bajaik kifejtése. Nem tudtam eldönteni, hogy ez most jó e, vagy sem, mert mind Tara, mind Jason története izgalmas, de alkalomadtán mindkét szereplő rettentően idegesítő tud lenni. Mindenesetre le a kalappal a készítők előtt: egy 3 nap alatt kiolvasható könyvecskéből felépítettek egy komplett világot, és kitöltöttek 12 részt. Szerintem a szereplőket is jól választották ki, kicsit fura, hogy Sam a könyvben szőke, és Terry pedig Vietnámot megjárt katona, de sebaj. Viszont már itt nyílvánvaló, hogy a kezdeti változtatásokkal számolniuk kell a későbbi évadokban is, és kíváncsi vagyok vajon ez mennyire fogja majd befolyásolni a történet alakulását. Az összes fordulat, amit nem úgy oldottak meg mint a könyvben csak a drámaiság fokozása érdekében történt, tehát elfogadható. A könyv viszont jobb az idő leírásában, mert a sorozatban zavart, hogy úgy éreztem minden gyakorlatilag pár nap alatt játszódott, míg a könyvben nagyjából tájékoztatva lettünk, hogy mikor hány nap telt el. 

Sookie alapvetően szimpatikus karakter, bár néha kicsit egyszerű megnyilvánulásai vannak (amin azért idegesített kicsit), de nem buta, és tetszik hogy kiáll magáért/másokért és megmondja a véleményét. Bill sokkal titokzatosabb a képernyőn (mind a szereplő, mind a története), s bár nem klasszikus jóképű pasit választottak, abszolúte ráillik a szerep.

Ami szintén nagy különbség, hogy a sorozatban a két főszereplő, úgy talál egymásra hogy érezzük, ez A Szerelem, az egyetlen, az igazi, míg a könyvben úgy éreztem, hogy Bill "csak" egy boyfriend. Eddig csak 2 évadot láttam, és 3 könyvet olvastam, meglátjuk mi lesz itt még.

Könnyű kis olvasmány a Dead until Dark, angolul is simán érthető, és Sookie napi-egy-új-szó naptárának köszönhetően a szókincsünket is bővíthetjük. :) A sorozatot volt szerencsém egy hétvége alatt ledarálni, ezt talán nem ajánlom gyengébb idegzetűeknek, az elején túlságosan az arcunkba nyomják a sok szexet, a végén pedig annyi a történés és a fordulat, hogy csak kapkodtam a fejem, hogy basszus ez a szereplő meg hogy került ide? Vasárnap estére pedig zsongott a fejem. Viszont a főcímzene zseniális!

PS: annak aki már olvasta: Bubba??? ez most komoly? WTF??