Charlaine Harris - Living Dead in Dallas (Élőhalottak Dallasban) & True Blood S02

Ezt a két könyvet egyébként a Judith Paris-sal párhuzamosan olvastam (általában nem szoktam ilyet csinálni), mert a végére már kicsit beleuntam abba, hogy milyen lassan haladok vele... A True Blood könyvek pedig átlag 3 nap alatt kiolvashatók.

Elnézést, de sorozatról lévén szó, biztos hogy fogok kicsit spoilerezni, tehát csak saját felelősségre tessék folytatni az olvasást.

Pár hónap telt el az előző rész óta, Sookie és Bill köszönik szépen, jól vannak, próbálnak normális életet élni amennyire csak lehet, de a sors ugye mindig közbeszól. Egyrész egy hullát találnak a Merlotte's parkolójában, másrészt feltűnik egy misztikus lény, aki persze hogy Sookiet támadja meg. Miután a vámpírok sikeresen megmentették, Eric Dallasba küldi a telepata lányt nyomozni egy eltűnt vámpír után.

A két fővonal nagyjából ugyanúgy halad mint a sorozatban, a különbség csak annyi, hogy a tv-ben a ménádot kissé emberibbé varázsolták, és titokzatosabbá tették azzal, hogy senki sem tudta milyen teremtmény ő, míg a könyvben a vámpírok már összefutottak ménádokkal az évszázadok során. Ez esetben a tv-sek nyertek, a könyvben kb semmi izgalom sem volt ezen a szálon, és a végén lévő őrületet nem is értettem különösebben. Viszont a sorozatban kicsit túlzásba vitték az orgiázást és a nem emlékezést a vége felé. Meglepett, hogy Eggs a könyvben Tara pasija Bon Temps-ben, nem pedig egy idegen.

A dallas-i szál is hasonlóképpen halad. A végén lévő dráma viszont ismét a sorozatban jobb egy kicsit, a könyvben Bill öszse vissza futkos Sookie után de nem tud segíteni, mert a lány mindig egy lépéssel előtte tart - ez egy kicsit patetikus egy vámpírtól, míg a filmben jól jött Lorena, aki visszatartja Billt. Viszont a könyvben sikerült jól behozniuk a shiftereket és a were-eket a történetbe, ez kétségtelen.

Tetszik hogy Sookie elkezdi fejleszteni a képességét, és a Fellowship of the Sun leadership is életszerűbb a filmben, Godrick és Eric kapcsolatát meg ne is említsük.

A leírás alapján azt gondolhatnátok hogy nem voltam oda a könyvért, de kifejezetten jó kis olvasmány volt. 

Charlaine Harris - Dead Until Dark (Inni és élni hagyni) & True Blood S01

Külön bejegyzést érdemelne, hogy hogy jutottam hozzá a True Blood című könyvsorozathoz (másnéven a Southern Vampire Mysteries, avagy Sookie Stackhouse Novels). Egyelőre legyen elég annyi, hogy életem első próbálkozása sem a Bookdepository-n sem az Amazonon nem aratott sikert.

Sookie Stackhouse Louisianának egy Bon Temps nevű kisvárosban és, egy olyan világban, ahol a vámpírok felfedték létezésüket - miután a japánok felfedezték a szintetikus vért persze...

Sookie egy egyszerű déli lány egy kis beütéssel: hallja mások gondolatait. Ez a képesség inkább átok számára mint áldás és nagy erőfeszítésébe kerül kizárni a körülötte lévőket a szőke fejecskéjéből. Az átlagosnál magányosabb hétköznapjait egy vámpír (Bill Compton) érkezése pezsdíti fel, és a felszabadító érzés, a csönd, amelyet Bill közelében tapasztal. A dolgokat bonyolítja kissé egy sorozatgyilkos, aki a vámpírokkal szimpatizáló és/vagy közelebbi kapcsolatba kerülő nőkre vadászik.

Az első könyv főszála nem sokban tér el az első évadétól, a különbség a mellékszereplők hangsúlyosabbá válása és az ő gondjaik bajaik kifejtése. Nem tudtam eldönteni, hogy ez most jó e, vagy sem, mert mind Tara, mind Jason története izgalmas, de alkalomadtán mindkét szereplő rettentően idegesítő tud lenni. Mindenesetre le a kalappal a készítők előtt: egy 3 nap alatt kiolvasható könyvecskéből felépítettek egy komplett világot, és kitöltöttek 12 részt. Szerintem a szereplőket is jól választották ki, kicsit fura, hogy Sam a könyvben szőke, és Terry pedig Vietnámot megjárt katona, de sebaj. Viszont már itt nyílvánvaló, hogy a kezdeti változtatásokkal számolniuk kell a későbbi évadokban is, és kíváncsi vagyok vajon ez mennyire fogja majd befolyásolni a történet alakulását. Az összes fordulat, amit nem úgy oldottak meg mint a könyvben csak a drámaiság fokozása érdekében történt, tehát elfogadható. A könyv viszont jobb az idő leírásában, mert a sorozatban zavart, hogy úgy éreztem minden gyakorlatilag pár nap alatt játszódott, míg a könyvben nagyjából tájékoztatva lettünk, hogy mikor hány nap telt el. 

Sookie alapvetően szimpatikus karakter, bár néha kicsit egyszerű megnyilvánulásai vannak (amin azért idegesített kicsit), de nem buta, és tetszik hogy kiáll magáért/másokért és megmondja a véleményét. Bill sokkal titokzatosabb a képernyőn (mind a szereplő, mind a története), s bár nem klasszikus jóképű pasit választottak, abszolúte ráillik a szerep.

Ami szintén nagy különbség, hogy a sorozatban a két főszereplő, úgy talál egymásra hogy érezzük, ez A Szerelem, az egyetlen, az igazi, míg a könyvben úgy éreztem, hogy Bill "csak" egy boyfriend. Eddig csak 2 évadot láttam, és 3 könyvet olvastam, meglátjuk mi lesz itt még.

Könnyű kis olvasmány a Dead until Dark, angolul is simán érthető, és Sookie napi-egy-új-szó naptárának köszönhetően a szókincsünket is bővíthetjük. :) A sorozatot volt szerencsém egy hétvége alatt ledarálni, ezt talán nem ajánlom gyengébb idegzetűeknek, az elején túlságosan az arcunkba nyomják a sok szexet, a végén pedig annyi a történés és a fordulat, hogy csak kapkodtam a fejem, hogy basszus ez a szereplő meg hogy került ide? Vasárnap estére pedig zsongott a fejem. Viszont a főcímzene zseniális!

PS: annak aki már olvasta: Bubba??? ez most komoly? WTF??

Sherlock

Ez egy vadiúj (mini)sorozat a BBC-től, állítólag jó dolgok szoktak kikerülni a kezeik közül, én is láttam már pl a State of Play című, szintén minisorozatot, amelyből a Russel Crows-Ben Affleck-es mozit készítették.

Alapvetően szeretem a krimiket, "whodunit"-okat, és a körülötte lévő hype felkeltette az érdeklődésemet, plusz mindkét színészt láttam már másban és kiváncsi voltam mit tudnak nyújtani.

Kezdjük akkor az elején. Ez a sorozat a Sherlock Holmes sztorit a 21.századba helyezi, megtart sok lényeges elemet (a Baker streeten laknak, Watson Afganisztánból érkezett haza hadisérültként, stb), de mégis összességében szabadon kezeli a történetet (gondolom én, hiszen még nem olvastam Sherlock Holmes könyvet sajna, csak valamilyen Roger Moore-os tv filmfélére emlékszem...). Minisorozatnként indul, három, egyenként másfél órás részből áll. Ezek közül az első az eredeti első Sherlock könyvön alapul: Study in Scarlett, itt Study in Pink. Végigkísérjük Sherlock és Watson megismerkedését, összeköltözését, és az első közös ügyüket.

Nagyon tetszett a stílus ahogy összerakták az egész filmet, pl a képernyőn megjelenő szövegrészletek Sherlock gondolkodását hivatottak követni, vagy egy egy sms tartalmát jelenítik meg nagyon ötletesen. A történet kellőképpen csavaros, a vége is ütős, bár azt kell mondanom, ha egy kicsit jobban figyeltem volna, és szkeptikusabban nézem, akkor ki lehetett volna találni, hogy "ki" a gyilkos. De túlságosan is magával ragadott a látvány, a humor, és a két főszereplő összjátéka. Ja, igen, róluk még nem esett szó. Sherlock-ot Benedict Cumberbatch játsza, egyrészt fogalmam sincs, hogy hogy kell kiejteni a nevét, másrészt Hollywoodban tuti már rég a megváltoztatására kényszerítették volna. Én már láttam őt a Starter for 10 című lightos vígjátékban, ahol az ügyeletes nagyképű-beképzelt-idiótát jászotta, naggyon hihetően, mert ki nem állhattam. Részben pont ezért is figyeltem fel erre a filmre, hogy nocsak, nocsak, ezt komolyan gondolták? Watsont pedig Martin Freeman alakítja, akit lehet a legtöbben a Galaxis útikalauz stopposoknak c filmből ismerhetnek, de van egy olyan érzésem, hogyha azt mondom, hogy ő volt a félénk pornószínész-beálló a Love Actually-ben, akkor talán még többeknek bevillan az arca. :) Ő egy szeretnivaló figura, itt is pont ezt kell hoznia, de az első részben elég hatásosan játssza el az Afganisztánból hazatért helyét nem találó katonát. Sherlock ezzel szemben egy Dr. House-Sheldon Cooper babérjaira törő antiszociális zseni, saját állítása szerint szociopata. Benedict szerintem kihozza azt amit lehet a figurából, ha több lenne a figurában a kattantság, valószínűleg elidegenítené a nézőket. És ki gondolta volna, hogy ez a pasi cuki is tud lenni? :P

A három rész sajnos nem egyelően van felvértezve izgalommal és zsenialitással, míg az első mondhatni tökéletes, jó lezárással, a második rész némileg bepunnyad, jó kezdés, kissé túlbonyolított sztori, érdektelen szereplők, snassz befejezés, kizárólag Watson romantikus történetszála visz színt az epizódba. A harmadikra viszont ismét felpörögnek az események, hisz Moriarty is színre lép, gyakorlatilag ő mozgatja a szereplőinket. Az ember csak kapkodja a fejét, olyan tempóban kapjuk az információt és az akciót. Viszont a vége, ó a vége! Szerintem nem lövöm le a poént, ha elárulom, hogy személyesen is megismerhetjük Moriartyt, de atyaég, milyen szereplőt választottak azeljátszására? Szörnyűűű! A hangja, az arcjátéka egyszerűen irritáló, egyáltalán nem hiteles. 

Ennyi puffogás után azért hozzátenném, hogy ettől függetlenül mindenképpen ajánlom megnézésre, a pozitívumok messze túltesznek a negatívumokon, és ha még nem említettem volna, azt olvastam valahol, hogy berendeltek egy második évadot is belőle, szóval jövőre (vagy akármikor is) itt a folytatás!

Azt még elmondom, hogy kifejezetten szeretem, ha egy film Londonban játszódik, és felismerek pár helyet, nem föltétlenül a turistalátványosságokat, hanem kerületeket, mellékutcákat, stb.

Azt sem említettem még, hogy nagyon bejön a sorozat főcíme és a hozzátartozó zene már a kezdetekor meghatározza a sorozat hangulatát.