Haruki Murakami - Norwegian Wood (Norvég erdő)

Már olvastam az After Dark című könyvét (tetszett, de nem túl nagy horderejű történet), és pár hónappal ezelőtt elém bukkant ez a könyv is hirtelen. Épp nemrég került a mozikba a könyvből készült film is, volt egy kis hype körülötte, úgyhogy megragadtam az alkalmat, és a könyvet is szószerint. :)

Röviden összefoglalva a törénet főhősünk, Toru első szerelméről szól. Legjobb barátja, Kizuki halála után (aki öngyilkosságot követ el 17 évesen) Toru menekülni akar a kisvárosból ahol addig élt, így a távoli Tokioba megy egyetemre. Így tesz Kizuki barátnője Naoko is. A két magányos lélek egy idő után minden vasárnapot együtt tölt, és furcsa barátság-szerelem szövődik közöttük. Ám egyértelmű, hogy a kapcsoaltukra vetülő sötét árnyakkal előbb utóbb szembe kell nézniük és kérdéses, hogy sikerül e legyőzniuk őket.

A törétnet hátteréül pedig a 60-as évek Tokiója szolgál, egyetemi-kollégiumi élet, furcsa barátságok még furcsább emberekkel, szex, üresség, zene, melankólia, céltalanság.

Két dolgot emelnék ki, az egyik, a mű stílusa. Murakami egyszerű, ám pontosan célba találó mondatokkal fogalmaz, semmi flikk flakk és cicoma. Olvasás közben néha eszembe jutott, hogy igazából Toru sosem osztja meg velünk az érzelmeit, vagy hogy éppen mit gondol, hanem szinte csak a tényekre szorítkozik az elbeszéléseiben, mégis hihetetlen hatást gyakorol az olvasóra. Az író zseniálisan írja le az erotikus részeket is - realisztikusan, ám egyáltalán nem hatásvadász módon jeleníti meg őket. 

A másik, hogy bepillantást kaphatunk a japánok életébe, kettősségükbe. Itt van ez a társadalom, ahol a felszínen minden rendben, mindenki szorgos dolgos, de legfőképpen nem panaszkodik, ám ezzel párhuzamosan nem egy a lelki beteg, érzelmileg sérült, öngyilkosságot elkövető, akik nem tudnak mit kezdeni az elfojtott érzelmeikkel. A történet előrehaladtával egyre központibb szerepet kap a szex is - számomra visszaköszön a japán animék világa, iskoláslányok, perverz fantáziák, meghökkentően őszinte vallomások, sztorik - ezeket így csakis egy japán író tollából olvashatjuk.

Ja, és miért Norwegian Wood? A könyv elején Toru a Beatles Norwegian Wood című számát meghallva emlékszik vissza a 20 évvel azelőtti időkre és így kezdődik a történet... 

Kérdés: lehetséges, hogy a 60as évek végén Japánban már létezett hitelkártya és "bullett train"?? Ez csak az én kelet-európai agyamnak hat kicsit hihetetlennek?

Terry Pratchett - The Light Fantastic (A mágia fénye)

Rincewind és Twoflower kalandjai tovább folytatódnak a Korongvilágban - az előző rész végén kissé szorult helyzetben találták magukat, de csodával határos módon ismét megmenekültek.

A világra nagy veszély leselkedik, ugyanis Great A'Tuin a teknős, lassan de biztosan egy vörösen izzó csillag felé tart és úgy tűnik Rincewind barátunk az egyetlen aki megmentheti a Discworld-öt. Ebben segítségére van Cohen a barbár is, aki bár már fogatlan, és hátfájása néha kissé akadályozza a munkavégzésben, de még mindig az egyik legnagyobb hős Korongvilágban.

A közelgő baljós végzettől eltekintve ugyanolyan mederben és ütemben halad a két barát története, ami számomra a legnagyobb különbség volt, az az, hogy itt már sokkal humorosabb megnyilvánulások kaptak helyet, mint az előző kötetben, sokkal többszört mosolyogtam egy egy beszóláson, mint az első könyvnél. Hangsúlyosabb szerepet kap a "Poggyász" is, aki a végére a kedvenc szereplőmmé lett. :) (remélem megjelenik még későbbi regényekben is)

Nehéz anélkül írni a könyvről, hogy ne mennék bele a részletekbe, ugyanis ha elkezdenék mesélni a Rincewind fejében lévő varázslatról, akkor meg kellene említenem a Octavo-t, amelyben a 8 legősibb varázslat lakik, de ez így önmagában nem jelent semmit, amíg az ember el nem helyezi a történetben, úgyhogy mindenkit bíztatok a könyv elolvasására inkább. 

Ha még nem említettem volna, minden kötetben egy-egy evilági téma kerül kifigurázásra, ez alkalommal a turizmus mellett a Conan a Barbár tipusú legendákat érte a megtiszteltetés.

Terry Pratchett - The Colour of Magic (A mágia színe)

Már régen szemezgettem a Discworld könyvekkel (de sosem voltak akciósak). A legutóbbi könyvshoppingom alkalmával akármilyen könyv akadt is a kezembe, semmelyikhez nem volt hangulatom, úgyhogy végső elkeseredésemben kihasználtam a szokásos 3 for 2-t és rögtön meg is vettem az első 3at Terry Pratchett sorozatából.

Jó döntés volt nagyon, ehhez fogható könyvet még nem olvastam sosem. Nagyrészt igazuk van azoknak akik Douglas Adamshez hasonlítják, de lényegében ez annak köszönhető, hogy két ennyire elborult agyú írót még nem hordott a hátán a föld... Hogy miért? Íme:

Adott egy világ, amely történetesen korong alakú és amelyet négy elefánt tart a hátán. Ja, ne felejtsük, hogy ez a négy elefánt egy hatalmas teknős hátán utazik a világegyetemben, valószínűleg csak a teknős tudja hova. A világot fura figurák, varázslók, barbárok, boszorkányok stb népesítik be. Ennek megfelelően a Discworld (Korongvilág) könyvek kisebb sorozatokra bonthatók, mint pl a Boszorkányos könyvek, a Halál könyvek, vagy az Őrség könyvek, és ha jól tudom, nem feltétlen a megjelenés sorrendjében a legcélravezetőbb őket végigolvasni, hanem a témák szerint. Az első két könyvben Rincewind (magyarul: Széltoló) a varázsló kalandjait követhetjük végig, amelyek egyben a Varázslós sorozatok első darabjai is.

Ankh Morkpork városállam kikőtőjébe egy fura figura érkezik, akit egy soksok lábon járó utazóláda követ. Az alak láthatóan kissé naív, csak úgy szórja az aranyat, és gyakorlatikag fogalma sincs arról hogy mekkora veszélyben forog az élete. Ő Twoflower, aki turistáskodni jött Discworld eme részére, barbárokkal, hősökkel találkozni, sárkányt látni, és úgy általában kalandozni. Rincewind, félig megsajnálván, félig a nála lévő (arannyal teli és mágikus fából készült) utazóláda utáni vágyakozásának köszönhetően segíteni próbál a turistán, aminek köszönhetően rövid úton leégetik az egész várost és menekülni kényszerülnek.

Így kezdődnek a végeláthatatlan kalandok a mágikus Korongvilágban. Rincewind és Twoflower kettőse hihetetlenül vicces, Twoflower semmivel nem törődő optimizmusa és naivitása tökéletes ellentétben áll Rincewind gyávaságával és realizmusával. Viccesebbnél veszélyesebb szituációkba sodoródnak, majd hihetetlen szerencsével menekülnek meg újra és újra.

Egy sorozat első regényének tökéletes könyv, kellőképpen magával ragadott, egy turista szemén keresztül mutatta be a világot, amelyet bejártunk keresztül kasul, ám egyben éreztette hogy mennyi, de mennyi minden maradt amit még nem láttunk. Most azt hiszem kb 38 regénynél tartunk, szóval szépen lassan elkezdhetem beszerezni és elolvasni őket, és majd egyszer talán utolérem a szerzőt.

Hamár a szerzőnél járunk, sajnos mind a pasim, mind az egyik lakótársam Terry Pratchett neve hallatán rögtön azzal kezdte, hogy "nem ő az aki valamilyen gyógyíthatatlan betegségben szenved"? Utánanéztem, az Alzheimer kór egy ritka fajtáját diagnosztizálták nála.

Jennifer Kaufman and Karen Mack - The Book Lover

Egy könyvesblogon olvastam erről a műről, amely szerint a főhősnő a igazi könyvmániás, aki ha rosszra fordul a sorsa, mindig a könyvekben keres vigaszt, mígnem a könyvesboltban megismerkedik egy pasassal, sb, stb. Meg is jegyeztem rögtön, hogy márpedig ez a könyv nekem kell. Néha néha Waterstonesos barangolásaim során lecsekkoltam, hogy megvan e ez nekik, de csak egyszer láttam, egyetlen példányt nem leárazva, szóval gondoltam akkor várok még kicsit.

A Constant gardener elolvasása után mindenféleképpen valami könnyedebbre vágytam, így némi blogos kutakodás után úgy döntöttem, hogy Jennifer Cruise-t kellene olvasni. De akár hiszitek akár nem, egyetlen példány sincs sehol a Waterstonesban. Kerestem a fiction részlegen, és még a romantikus könyvek közé is bekukkantottam, de semmi. Gondoltam biztos én vagyok a béna, de nem: megnéztem a honlapjukon is, és semmilyen Jennifer Cruise könyv nem található ott. (ezt még ki kell derítenem, hogy miért és ha innen nem, akkor honnan is szerezhetnék egyet)

Így jutottam újfent el a fent említett könyhöz, és mivel most csak egy darabot vásárol(hat)tam, emellett döntöttem. Sajnos az előtörténet ellenére nagy csalódás volt a könyv. Előszöris, főhősnőnk, Dora tényleg hányatott sorsú, magányos, és a könyvekbe menekül, ám egyáltalán nem ahogy egy romantikus könyvtől várnánk (ami normális esetben nem zavarna). Dora az a tipikus los angelesi nő, aki már kétszer elvált, igazából mindene megvan, jól néz ki, dolgoznia nem kell, csak éppen nem képes olyan hatalmas problémákkal foglalkozni, hogy az ex-férjének új barátnője van, vagy már nem is emlékszem micsoda tragédiák váltották ki nála a könyvekbe temetkezést. Az olvasási szokásai is kissé idegesítőek, az még oké hogy pohár (üveg) bor és habfürdő, de igazából sosem tudjuk meg hogy mikor olvas el egy könyvet és tetszett e neki, mert legtöbbször régi klasszikusokat olvas el újra és újra, dagonyázva a depresszióban. Ráadásul olyan, de olyan átlagos és érdektelen gondolatmenetei vannak, amelyek minen modern singli nőnek alaptételek, vagy pedig magasröptű filozófiai eszmefuttatásai, amik egy kicsit erőltetettnek tűnnek.

Ezek után jött a találkozik a könyvesboltam egy vonzó pasassal, aki nem más, ming egy könyvesbolti eladó, akit már régen kinézett magának!!!

Nem tudom hogy az én magas elvárásaim vagy a könyv miatt, de kész szenvedés volt elolvasni a könyv első felét, egyszerűen nem sikerült olyan szimpatikusra megteremteni a főhősnőt, és némileg mérges is voltam rá, hogy nem képes értékelni a jó sorsát.

A második felére elviselhető lett a sztori, a végén volt pár kedves jelenet is ahogy a fellengzős Dora a tipikus romantikus könyvekkel ismerkedik, de ennyi.

Amerikában a könyv Literacy and Longing in LA címen jelent meg, amely sokkal de sokkal találóbb, ha ilyen címmel kezdem el olvasni, akkor kb azt kapom, amire befizetek, mert ez már előrevetíti a könyv hangulatát és nem a book loverséget helyezi előtérbe. Otthon ha jól tudom még nem jelent meg, egyébként angolul is nagyjából olvasható, csak a filozófiai eszmefuttatások kissé zavarosak. :)