Már olvastam az After Dark című könyvét (tetszett, de nem túl nagy horderejű történet), és pár hónappal ezelőtt elém bukkant ez a könyv is hirtelen. Épp nemrég került a mozikba a könyvből készült film is, volt egy kis hype körülötte, úgyhogy megragadtam az alkalmat, és a könyvet is szószerint. :)
Röviden összefoglalva a törénet főhősünk, Toru első szerelméről szól. Legjobb barátja, Kizuki halála után (aki öngyilkosságot követ el 17 évesen) Toru menekülni akar a kisvárosból ahol addig élt, így a távoli Tokioba megy egyetemre. Így tesz Kizuki barátnője Naoko is. A két magányos lélek egy idő után minden vasárnapot együtt tölt, és furcsa barátság-szerelem szövődik közöttük. Ám egyértelmű, hogy a kapcsoaltukra vetülő sötét árnyakkal előbb utóbb szembe kell nézniük és kérdéses, hogy sikerül e legyőzniuk őket.
A törétnet hátteréül pedig a 60-as évek Tokiója szolgál, egyetemi-kollégiumi élet, furcsa barátságok még furcsább emberekkel, szex, üresség, zene, melankólia, céltalanság.
Két dolgot emelnék ki, az egyik, a mű stílusa. Murakami egyszerű, ám pontosan célba találó mondatokkal fogalmaz, semmi flikk flakk és cicoma. Olvasás közben néha eszembe jutott, hogy igazából Toru sosem osztja meg velünk az érzelmeit, vagy hogy éppen mit gondol, hanem szinte csak a tényekre szorítkozik az elbeszéléseiben, mégis hihetetlen hatást gyakorol az olvasóra. Az író zseniálisan írja le az erotikus részeket is - realisztikusan, ám egyáltalán nem hatásvadász módon jeleníti meg őket.
A másik, hogy bepillantást kaphatunk a japánok életébe, kettősségükbe. Itt van ez a társadalom, ahol a felszínen minden rendben, mindenki szorgos dolgos, de legfőképpen nem panaszkodik, ám ezzel párhuzamosan nem egy a lelki beteg, érzelmileg sérült, öngyilkosságot elkövető, akik nem tudnak mit kezdeni az elfojtott érzelmeikkel. A történet előrehaladtával egyre központibb szerepet kap a szex is - számomra visszaköszön a japán animék világa, iskoláslányok, perverz fantáziák, meghökkentően őszinte vallomások, sztorik - ezeket így csakis egy japán író tollából olvashatjuk.
Ja, és miért Norwegian Wood? A könyv elején Toru a Beatles Norwegian Wood című számát meghallva emlékszik vissza a 20 évvel azelőtti időkre és így kezdődik a történet...
Kérdés: lehetséges, hogy a 60as évek végén Japánban már létezett hitelkártya és "bullett train"?? Ez csak az én kelet-európai agyamnak hat kicsit hihetetlennek?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése