John le Carré - The Constant Gardener (Az elszánt diplomata)

A pasimnak volt meg ez a könyv, amit jópár hónappal ezelőtt kézbe vettem, de 50 oldal után nem volt hangulatom/energiám továbbolvasni. Nem azért mert nem tetszett, hanem mert ez a könyv nem egy könnyű "egyhetes" olvasmány és koncentrációt igényel. Mivel elég sok könyvem van ami kiolvasásra vár, kidolgoztam egy rendszert: elolvasok 1 könyvet a várólistámról, utána vehetek egyet, utána megint egy várólistás jön stb. Az a bökkenő, hogy néha nem tudok ellenállni a 3 for 2 ajánlatnak, dehát max lesz pár plusz könyvem a várólistán. :)

A történet Kenyában kezdődik, ahol holtan találják Tessát egy brit diplomata feleségét. Először úgy tűnik  brutális útonállók áldozata lett, de a következő napok során rájövünk, hogy Tessa a gyógyszeripar globális összeesküvése után nyomozott és ahogy egyre többet tudunk meg a nő utolsó hónapjairól, úgy leszünk egyre biztosabbak, hogy halála nem a véletlen műve. Férje aki eddig homokba dugott fejjel élte hivatalnoki mindennapjait, nyomozni kezd, és megpróbálja rekonstruálni min dolgozott felesége a halála előtti időszakban. Ahogy közelebb jut az igazsághoz, a környezete először udvariasan próbálja eltéríteni, majd egyre fenyegetőbb jeleket kap: ha nem vigyáz, könnyen Tessa sorsára juthat.

Nem egy könnyű olvasmány, azt kell hogy mondjam. Elsősorban nem a szókincse a nehéz, mert még az ismeretlen szavakat is könnyen ki lehet következtetni, hanem a mondatszerkesztés és az író azon szokása miatt, hogy egy mondat közepén - egy félmondat erejéig - visszaemlékezik egy hónapokkal ezelőtti eseményre, majd minden további nélkül folytatja a mondandóját. Ez persze nem von le abból a tényből, hogy a könyv gyönyörűen van megírva, és a brit diplomaták beszédstílusát annyira jól jeleníti meg, hogy néha azaz érzése az embernek, hogy ez már paródia... (vagyis a történetet tekintve inkább szatíra akkor... ) 

A nyomozás kissé nehézkesen inul be (számunkra is), mert a Tessa halála utáni napokat egy másik karakter szemszögéből követhetjük végig, és csak utána váltunk át Justinéra, de még akkor is elejtett szavakból innen-onnan kell összekapargatnunk az információkat. Ez volt az egyetlen dolog számomra ami nem volt következetes a történet során: általában vagy több szereplő szemszögéből látjuk a történetet nagyjából egyenletesen elosztva, vagy csak egy karakteren keresztül. Itt viszont nem ez volt a helyzet, meglehetősen el volt tolva az arány és engem ez zavart.

A mondanivaló egy klasszikus összeesküvés történet, amely ha nem is pörgős akciójelenetekből áll össze, mégis meglepően izgalmas és szívszorító.

A könyvből film is készült Ralph Finnes és Rachel Weiss főszereplésével, amit én láttam valamikor, de kevéssé emlékeztem rá az olvasás során (csak a végére sajnos...). Mindenképpen ajánlom elolvasásra, megnézésre, én biztos hogy bepróbálkozok még pár le Carré könyvvel (egy kicsit később), mert megdolgoztatja az agytekervényeket, szórakoztat, elgondolkoztat, és nem utolsósorban irodalmi élményt is nyújt.

Patricia Cornwell - Postmortem (Postmortem)

Sorra került végül a várva-várt ízig-vérig krimi is. Akárhányszor női krimiírók könyveinek fülszüvegeit olvasom, mindig mindenkit Patricia Cornwellhez hasonlítanak, ezért úgy gondoltam, ha már egyszer "klasszikus" krimi, akkor legyen ő.

A Scarpetta könyvek legelső darabja a Postmortem, itt ismerjük meg Dr. Kay Scarpetta igazságügyi orvosszakertot aki az igazságszolgáltatás ferfiakkal teli világában próbálja megállni a helyét és bizonyítani rátermettségét. Egy sorozatgylkos szedi áldozatait Richmondban, aki a saját lakásukban súlyt le magányos nőkre péntek esténként. A nyomozók dolgát több tényező is nehezíti: az áldozatok között semmilyen kapcsolatot nem sikerült felfedezni, és úgy tűnik a gyilkos alig hagy hátra használható nyomokat. Ahogy nő a hullák száma, Scarpetta egyre elkeseredettebben veti bele magát a nyomozásba, miközben felettesei inkább akadályozni próbálják, mint segíteni a tettes elfogásában.

Azt kell hogy mondjam, hogy az olvasást elkezdve nem értettem mi ez a sok hűhó az írónő körül. Meglepett hogy E/1 ben ír, a főhősnő egy a 40es éveiben járó elvált, családi problémákkal küzdő, hivatásában már már paranoidnak tűnő nő. Egyrészt kevésbé tudtam vele azonosulni, másrész sajnáltam, hogy kevsebb lehetőség lesz egy érdekes szerelmi szálat belevinni a történetbe. A nyomozás is kissé döcögősen indul, az a kevés nyom is amelyet a gyilkos hátrahagy, próbára teszi mind a rendőrséget, mind az orvosi szakértőket. Ráadásul az elején a CSI-on, Criminal Minds-on edzett kis agyacskámnak semmi információ nem volt új, az összes személyiségfejtegetést hallottam már, és néha én vetettem fel ötleteket, hogy ezt és ezt miért nem ellenőrizték már le, hogy 2-3 oldallal utána ők is megerősítség, hogy igen, ők is gondoltak erre...

Egy ideig rágodtam a ezeken az észrevételeimen, ám egyszercsak azt vettem észre hogy egymás után falom az oldalakat és visz magával a történet. Így utólag a fenti "problémáim" a saját szegénységi bizonyítványom is, mert előítélettel viseltetem az "idősebb korosztály" iránt, kvázi leírom őket. Ejj ejj Dia.

Mivel ez a regény 1990-ben íródott, mai szemmel nézve érdeklődve és kissé sznob módon szemléltem, hogy még DOSos számítógépeket használtak és a DNS elemzés is jócskán gyerekcipőben járt... A nyomozással kapcsolatban két dolog tetszett igazán, az egyik hogy itt tényleg látszott, hogy apránként bukkantak értékes információra és a legvégén összeállt a kép, másrészt a gyilkos személye és a vele kapcsoaltban folytatott eszmefuttatások, elméletek. Ez utóbbi azért, mert eltért attól amihez eddig hozzászoktam mindenféle krimisorozatok nézése közben. (ha többet árulnék el erről az már spoiler lenne)

Tehát a könyv pont azt nyújtotta amit kerestem, egy kis CSI, egy kis Criminal minds, okos befejezés. Végül meg is kedveltem Scarpettát, nagyon emberien megrajzolt főhősnő és a családi hátterébe is jó lesz apránként belepillantani, biztos lesz még szerepe a problémás pereputtynak. Reméljük egy értelmes pasiba is belebotlik előbb utóbb.

Márai Sándor - A mészáros

Elő-karácsonyra kaptam Márai "Eszter hagyatéka és három kisregény" című könyvét, melyet csak nemrég sikerült kézbe vennem. A tudatosságról csak annyit hogy amikor már pár oldalt elolvastam és még sehol semmilyen Eszterrel nem találkoztam, néztem meg hogy akkor most mit is olvasok tulajdonképpen?

A mészáros 1924-ben jelent meg, Márai első regény-kezdeménye volt, igazából csak a 20as évek végén lett ünnepelt regényíró, ezt a könyvét nevezhetjük szárnypróbálgatásnak is. Én még eddig tőle a Gyertyák csonkig égnek-et olvastam (majd 10 éve) és persze hihetetlen jó volt, de már akkor is azt éreztem hogy a mondatait, hangulatteremtését jobban szeretem mint a történeteit.

A történet nem túl bonyolult, mégsem könnyű róla írni. Főhősünk életét egy bírósági riporter stílusában követjük végig, aminek köszönhetően kellően tárgyilagos és távolságtartó marad az elbeszélés. Az első világháború előtti vidéki Németországban, tragikus körülmények között született fiú a főszereplőnk, akit gyermekkora óta lenyűgöz az ölés és lényegében ennek következtében mészáros lesz Berlinben. Úgy tűnik ezzel ki is elégítette az ölésvágyát, ám közbeszól az első világháború, amely feléleszti a benne lévő másik mészárost. Háború idején ez még nem is lenne akkora probléma, a kérdés csak az, hogy mihez kezd ezzel a háború után...

Több nézőpontból is meg lehet közelíteni A mészárost, hiszen tökéletes a benne lévő társadalomkritika: mit tesz egy ember ítélőképességével a nagyüzemi öldöklés és az ezért kapott kitüntetés; hogyan nem képesek beilleszkedni a régi életükbe a frontról visszatért katonák, mennyire abszurd a császár iránt érzett abszolút szeretet és tisztelet mint már kisgyermekkorban betanult viselkedési forma, stb, stb. Szerintem viszont a mészáros egy "egyszerű" pszichopata, aki előbb utóbb ugyanígy cselekedett volna, csak akkor más ingerek szerepeltek volna kiváltó okként. (vagy csak túl sok Criminal Minds-ot nézek)

Márai mondatait a téma ellenére is gyönyörűség olvasni, és a kötet hátralévő regényeit elvileg az író más korszakaiból választották, tehát végigkísérhetjük stílusa alakulását is. Majd beszámolok róla.

John Twelve Hawks - The Golden City

Íme a befejező része a trilógiának, amelyről az első bejegyzésem szólt.

Az történt, hogy a Harry Potter túladagolás utána valami egyszerű de nagyszerű krimire vágytam és egy shoppingdélután alkalmával betévedtem a Waterstonesba. Hosszas válogatás után Patricia Cornvell legelső Scarpetta könyvét választottam, és már épp a pénztárhoz igyekeztem, amikor a 3 for 2 section-ben megpillantottam ezt a könyvet. Hohó, 1 másodperc után dobtam az eredeti elképzelést és választottam 2 másik könyvet emellé, és már ott sem voltam.

Mivel a második részről sem árultam el sokat, megpróbálom nem lelőni a poénokat itt sem. Maya kiszabadította Gabrielt az Első realm-ból, ám ő nem tudott vele tartani, Hollis Vicki tragédiája után összeroppan (már önmagához képest), Michael pedig egyre növekvő befolyással bír a Brethren-ben. Gabriel időközben ellenállást szervez a második részben megismert Freerunners közösséggel, de nem tud megfeledkezni Mayáról és visszamegy utána. Michael ellátogat az Ötödik realm-ba, ahol új ismeretekre és ismerettségekre tesz szert, mely által hatalmának megnövekedését várja. Visszatérve globális szervezkedésbe kezd és úgy tűnik terve sikert arat, csak Gabriel állíthatja meg.

Sok szálon fut a történet, és az író ide oda lépked a jelenetek között, néha úgy éreztem mintha egy filmet néznék. Igazából annyira sokmindent kell kibontani, megmagyarázni és lezárni, hogy az egész könyv feszített tempójú, nincs idő felesleges történetszálakra (bár Hollisén kicsit értetlenkedtem). Pont ezért nagyon izgalmas majdnem a legvégéig. Végre megismerjük az összes Relam-ot, a két legérdekesebb maradt hátra, az Ötödik és a Hatodik, a félistenek és az istenek dimenziója ( az Arany város, innen a cím). A félisteneké nagyon jól volt kitalálva, ám az utolsóban csalódtam, legalábbis ennél azért többet vártam. Michael ördögi terve is jól fel volt építve, ám Gabriel válasza/beszéde nem váltotta ki belőlem a várt lelkesedést. És a végső összecsapás is olyan semmilyen volt, pláne hogy... Na jó, ezt már inkább nem mesélem el... 

A lényeg, hogy jó könyv, gondolkodásra indító történet, ám az író is csak ember, nincsenek válaszai a világ magy kérdéseire, a 42 ez esetben nem játszik... :) Szerintem - a befejezésből kiindulva - van még esély a folytatásra, majd meglátjuk. És remélem valaki előbb utóbb meg fogja filmesíteni mert a sztori vászonra született, ebben biztos vagyok. (Most láttam, hogy elvileg megfilmesítik, a Fox vettem meg a jogokat, és a Watchmen egyik társírója írja a forgatókönyvet...juhhé! - vajon mikor lesz belőle film?)

Ha jól látom akkor sajnos még mindig csak az első kötet jelent meg magyarul. Angolul sem túl nehéz olvasmány, nekem egyedül az "akciójelenetek" leírásaival voltak problémáim, valahogy mindig elkalandozott a figyelmem és újra kellett kezdenem a bekezdést, hogy hogy is van ez?

Mindenkinek ajánlom aki szereti a thrillereket és az összeesküvéselméleteket ám kicsit mélyenszántóbb gondolatokat szeretne olvasni.

J. K. Rowling - Harry Potter and the Order of Phoenix

A negyedik után rögtön jött az ötödik rész tehát.

Teljesen más hangulatban kezdődik a történet mint az előző. Harry otthon van és masszívan unatkozik, ráadásul teljesen el van zárva a varázslóvilágtól, rettenetesen kirekesztettnek érni magát. Letargiájából Dementorok érkezése/támadása zökkenti ki, Harry kénytelen varázsigét használni ellenük, melyből egyenesen következik, hogy a a Mágia Minisztérium lecsap rá mert ez ugyebár tilos. Harry innentől sodródik az árral és a legtöbb esetben semmit sem ért (Ronnal és Hermionéval egyetemben), mivel a felnőttek - akik időközben újra életre hívták a Főnix Rendjét, hogy felvegyék a harcot Voldemort ellen - szinte semmibe nem hajlandóak beavatni a fiatalokat. Ám egyre inkább látszik hogy az egész varázslóvilág homokba dugott fejjel, szinte már szándékosan nem vesz tudomást a sötét úr visszatértéről.

Harry szerencsésen átvészeli a tárgyalást és a nyár végén irány Hogwarts. Ahol szintén változások lépnek életbe, egyrész mindenki tagadja Voldemort visszatértét, aminek következtében Harryt hazugnak bélyegzik, másrészt azért a Minisztérium kellően paranoid, ám ez pont a rossz ember (Dubledore) ellen irányul. És innen már csak bonyolódik a helyzet.

Elsősorban az tetszett ebben a könyvben, hogy visszatértunk a régi kerékvágásba, szépen lassan követjük végig a tanévet. Az előző könyv főleg a kihívásokra koncentrált, az azt megelőző az időutazásos részt hangsúlyozta ki, ám itt ismét hétről hétre, óráról órára lépkedünk.

És ami elsősorban nem tetszett az pedig Harry személyisége, aki a legrosszabb tinédzserkorszakát éli. Innentől kezdve a büszkeségének, kivagyiságának köszönheti minden baját. Nem hallgat az idősebbekre, nem bízik Dumbledoreban és úgy általában saját magával van elfoglalva. Pedig a felnőttek, a rend tagjainak viselkedése az amin igazán érezhetjük hogy nagy baj közeleg.

Ennek ellenére azért jó volt hogy egy kicsit Harryék magánéletével is foglalkoztunk. Nem tudom ti hogy vagytok vele, de a Ron-Hermione közötti a filmben jól észrevehető vonzalom nekem a könyvben sokkal kevésbé jön át, kíváncsi vagyok a többi könyvben hogyan és hova fog ez fejlődni. Cho és Harry kapcsolata meg... szánalmas... bár semmi jogom bírálni őket, voltam én még szánalmasabb is... :) 

Ennek a könyvnek az olvasása közben jöttem rá, hogy én még mindig a kiskamasz fiúval képzeltem el a történeteket, néha tudatosan kellett átállítanom a fantáziámat hogy ácsi, Harry már 14 éves!

És végül: végre itt volt az ideje hogy többmindent megtudjunk arról hogy miért pont Harry a kiválasztott és újabb részletek kerüljenek felszínre a múltból, és Dumbledore vallomása is időszerű volt, sokmindent megmagyarázott és sokminden másképp történt volna ha időben elmond mindent. Az viszont szintén idegesítő, hogy ilyen könnyű volt Harryt csapdába csalni, remélem a 6. részben megjön az esze.

Ez a két rész így együtt kicsit sok volt nekem, tehát most kissé parkolópályára került a sorozat, szükségem van más tipusú olvasmányokra is, különben elveszti a varázsát a történet. 

J. K. Rowling - Harry Potter and the Goblet of Fire

Még mindig kissé el vagyok maradva a bejegyzésekkel, de épp a Constant Gardenert olvasom és el fog tartani egy ideig mire befejezem.

Ez a Harry Potter könyv a már negyedéves Harry kalandjaiba enged bepillantást, melyek rögtön az év elején kezdődnek. Hogwartsba érkezésükkor megtudják, hogy az idei évük kissé szokatlan lesz, külföldi varázslótanoncok vendégeskednek náluk és a három varázslóiskola egy régi hagyományt, a Triwizard kupát próbálja ismét feleleveníteni. Elméletileg csak 17 éven felüliek nevezhetnek, de hogy hogy nem, Harry neve is a kalapba kerül, és ő is a versenyzők között találja magát. Mközben ő a feladatokat próbálja meg megoldani és túlélni, megpróbálják kideríteni hogy ki és miért akarta Harryt a versenyen látni. Az év folyamán egyre több jel utal arra hogy Voldemort egyre erősödik, míg végül egy drámai párbajban csúcsosodik ki a történet. 

Nagyon sokminden tetszett ebben a könyvben, kezdve azzal, hogy végre nem a mostanra már kissé Dursley házban kezdünk, folytatva a Quiddich világkupával, a külföldi iskolákkal és a hozzá tartozó történetekkel, nem beszélve a múlt sötét titkairól és szereplőiről. 

Jó volt hogy kizökkentették szereplőinket a hétköznapjaikból, bár talán kicsit sok volt a konspiráció, de a könyv vége valami hihetetlenül izgalmasra és meghatóra sikeredett, csak faltam az oldalakat és izgultam, hogy vajon innen hogyan tovább, Harry?

Ennek köszönhetően pár nappal a könyv befejezése után "véletlenül" a Waterstonesban találtam magam és hogy hogy nem, az 5. résszel lettem gazdagabb - vagy inkább a táskám nehezebb...