P.G Wodehouse-ról az egyik legjobb barátnőm révén hallottam, akinek ő az egyik kedvenc írója, plusz tudom, hogy Hugh Laurie játszotta anno Jeeves-t (Wodehouse 1ik karaktere), de ennyi volt a maximum infóm róla. Viszont mivel a barátnőm ízlésében bízom, plusz az az érzésem van, hogy ennek a pasinak a könyvei mintha az alapműveltséghez tartoznának (az angolokéhoz biztos), szóval kihasználva a Waterstones minden paperback könyvére kiterjedő 2-őt fizet 3-at kap ajánlatát, beszereztem a The Girl in Blue című művét.
Az első pár oldalon kicsit megakadtam, mert nagyon körülményesen kezdődik a történet, plusz a felét nem értettem... Második nekifutásra már összeállt a kép, és jobban haladtam. A történet kicsit lassan indul be, ugyanis be kell mutatni nem kevés szereplőt: Jerryt a képregényrajzolót, Verát a menyasszonyát, Jerry nagybátyját, Willoughby-t, annak egy ismerősét, és az ő nővérét, Homer-t és Bernadette-t. Még nincs vége, ott van még Jerry másik nagybátyja Crispin, az ő inasa Chippendale. Ja, és a legfontosabb, Jerry (újdonsült) szerelme Jane.
Alapszituáció: Jerry a hagyatékára vár, amit nem kaphat meg 30 éves kora előtt. Vera, a menyasszony (aki csak a pénzéért akar hozzámenni), sürgeti, hogy kényszerítse ki az örökséget a gazdag nagybácsitól, Wiloughbytól. Igen ám, de Jerry-t esküdtnek hívják, ahol megismerkedik Jane-nel, akibe első látásra beleszeret. A szegény nagybácsi, Crispin, Londonba látogat, hogy pénzt kérjen a bátyjától-öcsétől (gazdag nagybácsi-Willoughby), ugyanis tartozásai vannak, és az inasa, Chippendale sem az, akinek mondja magát. Itt van még Homer és Bernadett, akik Amerikából ruccantak át, ugyanis Bernadett nem kívánatos figura a new york-i áruházak közelében...
Az egész könyv véletlen találkozások és kapcsolatok sora, ez idegesített kissé, úgyanis oké, hogy fikció, de párszor kiakadtam olvasás közben, hogy ilyen nincs! A szereplők megismerése után megtudjuk mi is az a Leány kékben, egy miniatűr, ami sokat jelent Willoughbynak, ám a festménynek egyszer csak lába kél. Az olvasó egész végig tudja, hogy hol a festmény, és így kíséri végig az érintett szereplők kalandjait a "miniatűr visszaszerzése" közben, ami nem várt események sokaságához vezet. Bonyolultnak tűnik? Az is, de az író egész végig kézben tartja a szálat, és a végén minden kalamajka megoldódik, minden szerelmes egymásra talál, és mindenki boldogan él, amíg meg nem hal.
Én sokkal viccesebb, valami Rejtő Jenős humorhoz hasonló könyvet vártam, hát ez nem az. A történet nem a legeredetibb, bár kétségkívül szórakoztató, és nagyon sokan biztos oda vannak a "nagy kalamajka de a végén minden jól sikerül" típusú történetekért. Két dolog miatt viszont mindenképpen ajánlom elolvasásra a könyvet, az egyik a szerethető karakterek miatt, mivel mindegyik szereplő szemszögéből kapunk egy kis ízelítőt, mindegyikük a szívünkhöz nő, és Chippendale a végén kifejezetten zseniális. A másik pedig az a fantasztikusan kifinomult angolság, amiből rengeteg kifejezést lehet tanulni, és a nyakatekert mondatok egyszerűen csodaszép láncot alkotnak, élvezet olvasni. Nem mondom, hogy minden egyes szót értettem, de a történet élvezetéből nem vett el.
Ha nem is rohanok a Waterstonesba felvásárolni a P.G. Wodehouse életművet, alkalomadtán biztos be fog csúszni egy-két könyv. (A barátnőm szerint a magyar fordítás is nagyon jó.)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése